Barion Pixel
  

Vitaminokat ajándékozott a PatikaPlus a gyermekeknek



 

 

Kreatív foglalkozásokkal, sporttal és kirándulással töltötték a szünidőt a gyermekek Székesfehérváron, a Karitász Csoport napközis táborában. A fiatalok egyik nap kirándulni mentek: az úti cél a Velencei-tó volt. Itt a sok látnivaló mellett hajóra is szálltak, és megismerték a tó élővilágát.

 

Az Öreghegyi plébánián kiselefánt, kosár és robot készült agyagból a kézművesek asztalánál, az udvaron ügyességi játékok, a drámacsoportban pedig mesefeldolgozás várta a kicsiket.

 

Az itt működő karitász csoport közel húsz éve szervez egyhetes napközis tábort alsó tagozatos diákoknak. Idén 43 olyan fiatalt fogadtak, akik nagycsaládból érkeztek, vagy egyedülálló szülők gyermekei. A nyári szünetben nagy segítség ez a családoknak.

 

Az idei táboron több fiatal is részt vett segítőként: hat olyan gyermek, akik 12-17 év közöttiek, és úgy döntöttek, hogy a nyári szünetük egy részét ily’ módon fordítják karitatív célra.

 

A PatikaPlus Gyógyszertárakrendszeresen támogatja a rászorulókat, így a Karitász Csoport táborának lakóit is meglepte most: a programokon részt vevő összes gyermek gumicukor-vitamint kapott ajándékba.  



Hasonló cikkek

Hűvös reggel, meleg délután: hogyan viseli meg a szervezetet a nagy napi hőingadozás?

Kora ősszel gyakori, hogy reggel még pulóver kell, délután pedig újra nyárias meleg van. A 10–15 °C-os napi hőingadozás nemcsak az öltözködést nehezíti meg: sokan ilyenkor fáradtabbnak, fejfájósabbnak, szédülékenyebbnek érzik magukat, másoknál torokkaparás, orrdugulás vagy rosszabb alvás jelentkezik.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 10. 05.

Megfázás vagy allergia? – 6 jel, ami segíthet megkülönböztetni őket ősszel

Ősszel könnyű összekeverni a megfázást a szezonális allergiával. Tüsszögés, orrfolyás, orrdugulás, könnyező szem vagy enyhe torokkaparás mindkettőnél előfordulhat – ráadásul szeptemberben még javában tarthat a parlagfűszezon, miközben egyre gyakoribbá válnak a felső légúti vírusfertőzések is.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 10. 05.

Őszi fáradtság vagy egyszerűen rossz alvás? – Miért lehet nehezebb a szeptemberi visszaállás?

Szeptemberben sokan érzik úgy, hogy nehezebben kelnek fel, napközben álmosabbak, romlik a koncentrációjuk, estére pedig egyszerűen „elfogy az energiájuk”. Gyakran ezt nevezzük őszi fáradtságnak – pedig sok esetben nem egyetlen ok áll a háttérben.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 10. 05.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom