Barion Pixel
  

Tudta, hogy áprilistól a legaktívabb a kullancs?



Hazánkban a kullancsok aktivitásában bizonyos szezonalitás figyelhető meg. Legaktívabbak az áprilistól június végéig tartó időszakban, amit egy nyári nyugalmi időszak követ, majd augusztus második felétől októberig ismét fokozódik az aktivitásuk. Ettől függetlenül, egész évben előfordulhat kullancscsípés.

A kullancsok különféle kórokozókat hordozhatnak, amelyek csípéssel az emberi szervezetbe jutva betegségeket okozhatnak. A leggyakoribb a Lyme-kór, amely nagyon aljas, kezeletlenül évekig tartó lefolyású, számos tünettel járó fertőző betegség. A csípés helyén kialakuló, (kokárda alakú) bőrpír hívhatja fel rá a figyelmet. Antibiotikummal jól gyógyítható, azonban a betegség kezelésében jártas szakembernek kell eldöntenie azt, hogy melyik készítményt, mennyi ideig, mekkora dózisban szükséges szedni. A betegség megelőzésére egyelőre nincs oltás.

Az agyvelőgyulladás ellen rendelkezésünkre áll megfelelő vakcina.

Az immunizáció bármikor elkezdhető, azonban a legjobb választás a tavaszi hónapok ideje. – Vagyis érdemes most, áprilisban felkeresni háziorvosunkat. Oltatni persze soha sincs későn, de ez az időszak a legoptimálisabb. Az oltóanyag orvosi receptre, gyógyszertárakban beszerezhető.

 

További információ a kullancsokról és az oltásról az alábbi linkre kattintva olvasható:

http://fmc.hu/2018/04/07/tudtad-hogy-aprilistol-a-legaktivabb-a-kullancs/


Tetszett a cikk?
 

2018. április 09.

Hasonló cikkek

Az éjszaka csendes árnyéka: az alvási apnoe, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül

Éjszaka, amikor minden elsötétül és a világ elcsendesedik, sokan azt hiszik, hogy a testünk végre pihen. Pedig van egy láthatatlan jelenség, ami ekkor munkába áll: az alvási apnoe. A horkolás mögött gyakran nem csupán zavaró hangok, hanem komoly légzészavar rejlik. Ilyenkor a levegőáramlás időről időre megszakad alvás közben. Egyetlen éjszaka alatt akár több tucat alkalommal is előfordulhat, hogy a test riasztja magát, és apró, szinte észrevétlen ébredésekkel reagál.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 06. 01.

Így állítsd meg a hullást, mielőtt késő lenne!

A hajunk nem csupán esztétikai kiegészítő, hanem a testünk egyik legérzékenyebb tükre. Amikor a reggeli zuhanynál a csapnál marad néhány szál, sokunkban megindul a pánik, pedig a napi 50–100 szál elvesztése teljesen normális. De mi történik akkor, ha a hajhullás már nem csak apró bosszúság, hanem látható változásokat okoz a tükörben? Szerencsére a modern kutatások és az életmódbeli apróságok csodákat tehetnek, ha időben cselekszünk.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 06. 01.

Az édeskömény titka: a konyha illatos fűszere, ami a szervezetet is kényezteti

Van egy növény, ami egyszerre idézi a mediterrán konyha frissességét, a nagymamák házi praktikáit és a modern egészségtudatosságot – mégis sokszor háttérbe szorul a népszerű „szuperélelmiszerek” mellett. Ez az édeskömény, ami nemcsak különleges ízével, hanem sokoldalú élettani hatásaival is figyelmet érdemel.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 06. 01.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom