Barion Pixel
  

„Törődöm a lábfejemmel…” 



 

A rugalmasság megtartása

 

– Mozgatás, tornáztatás:Minden este, mezítláb görgessünk egy teniszlabdát előre-hátra és oldalt a talp egész felületén. Először lágyan, majd erősebben rányomva a talpat.

– Nyújtás, hajlítás:Hajlítsuk a lábujjainkat, a kezünkkel segítve, lehetőleg mindennapos „edzésként” Először a nagyujjat hajlítsuk a külső oldal felé is, majd a középső három ujjat előre-hátra, végül a kisujjat, mely szintén hajlítható a külső oldalra. Minden ujjnál ismételjük 5-ször a hajlítást, 10-10 másodpercig.

Izmosítás, erősítés: A lehető leggyakrabban szakítsunk időt az alábbi, néhány izmosító gyakorlatra, természetesen mezítláb végezve.

– Álló helyzetben tegyük át a testsúlyt a jobb lábra. Emeljük fel, és fogjuk meg a bal térdet, miközben tartsuk az egyensúlyunkat 30-60 másodpercig. Ismételjük a gyakorlatot 2-szer, mindkét oldalon. Ha szükséges, fal mellett időnként megtámaszkodva is végezhetjük a gyakorlatot.

– Szintén álló helyzetben, maximálisan nyissuk szét, egymás után, a lábujjakat. Majd emeljük fel a nagylábujjat, míg a többi ujj a talajon marad. Ezután tartsuk a talajon a nagylábujjat, és emeljük fel a többi ujjat egyszerre, amennyire tudjuk. Ismételjük 10-szer az egyes fázisokat, 5-10 másodpercig tartva az adott pozíciót.

– Térdelő helyzetben (ha szükséges, puha párnát használva), csípőre tett kézzel, támaszkodjunk a fordított lábujjakra, és üljünk rá a sarkunkra Eközben végezzünk kilégzést, majd emelkedjünk fel. Ismételjük 5-ször a gyakorlatot. Ezután maradjunk a sarkunkon ülve 30-60 másodpercig.

 

A kényelmes cipő kiválasztása

 

Az ideális pár cipőnek minden helyzetben kényelmesnek kell lennie, és az anyaga természetes, lágy bőr legyen. A kiválasztott cipőben éreznünk kell, hogy elegendő hely maradt a lábnak elöl, oldalt és felül is, minden fajta dörzsölődés elkerülésére. Továbbá ügyeljünk rá, hogy sehol ne nyomjon a cipő, a legkisebb mértékben sem.

Annak érdekében, hogy nehogy szűk cipőt válasszunk, tanácsos a nap végén vásárolni (amikor a láb kissé megdagad), és olyan harisnyában/zokniban próbálni, melyet általában hordunk. A talpnak megfelelően kell tompítania a láb talajhoz való ütődését, és nem szabad csúsznia. Ami a sarok magasságát illeti, 2-3 cm-es ajánlott. Azok a nők, akik 4 cm-nél magasabb sarkú cipőt hordanak, döntő többségükben fájdalomra panaszkodnak a lábfej felső részén, a lábszárban, a térdben és a lábujjakban.  

 

Megfelelő tisztán tartás, lábápolás

 

Naponta legalább egyszer szükséges meleg vizes-szappanos lábmosás, ügyelve a gondos öblítésre és törlésre, különösen a lábujjak között (pl. a nedvesség okozta gombásodás elkerülésére). A benőtt köröm megelőzésére a szögletes körömforma javasolt, 1-2 mm-t hagyva a lábujjak fölött. Ha nagyon száraz a lábfejünk bőre, este, lefekvés előtt kenjük be zsíros krémmel, és húzzunk rá pamut zoknit éjszakára.

 

 

Forrás: Galenus


Tetszett a cikk?
 

2019. április 29.

Hasonló cikkek

Koleszterin és genetika: Mi a lehetőségünk, ha a családban magas?

A magas koleszterinszint nemcsak életmódbeli tényezőktől függ, hanem örökletes tényezők is szerepet játszanak benne.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 07. 07.

Hogyan olvassuk a betegtájékoztatókat? 5 életmentő tipp

A gyógyszerek betegtájékoztatói tele vannak fontos információkkal, de sokan nem szánnak elég időt az elolvasásukra, vagy nem tudják, hogyan értelmezzék azokat. A helytelen alkalmazás azonban komoly következményekkel járhat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 07. 07.

Generációs egészség: Hogyan örököljük a családi betegségeket?

A genetika jelentős szerepet játszik az egészségünk alakulásában, hiszen számos krónikus betegség – például a szív- és érrendszeri betegségek, a diabétesz vagy bizonyos daganatos megbetegedések – örökletes hajlamként továbbadható. Azonban a genetikai hajlam nem jelenti azt, hogy a betegség kialakulása elkerülhetetlen. A preventív intézkedések és az egészségtudatos életmód csökkentheti a kockázatokat.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 07. 07.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!