Barion Pixel
  

Százharminc vakcina fejlesztése zajlik a világban



 

 

A virológus elmondta, a 130 lehetséges vakcina közül körülbelül harminc van klinikai fázisban, és hat olyan fejlesztésről tudni, amely már a klinikai tesztelés utolsó fázisában jár. Nem gondolja, hogy még idén lesz olyan oltás, amely beadható és elérhető bárki számára; a legvalószínűbb, hogy 2021 első negyedévében kezdődik el a vakcina tömeggyártása.

A műsorban szó esett arról is, hogy az AstraZeneca brit-svéd tulajdonban lévő gyógyszergyár korábban felfüggesztette koronavírus elleni vakcinájának tesztelését, mert az egyik kísérleti alany egy ritka és súlyos gyulladásos gerincbetegség tüneteit mutatta.

A virológus szerint az “oxfordi vakcina” tesztelése már a harmadik fázisban járt, és több mint 50 ezer emberen próbálták ki. Közülük csak az előbb említett nőnél léptek fel mellékhatások, de egyelőre az sem biztos, hogy a betegséget az oltás okozta.

 

 

(Forrás: PatikaMagazin)


Tetszett a cikk?
 

2020. szeptember 16.

Hasonló cikkek

Gyomorégés és reflux az ünnepi ételek után – mit tehet a panaszok enyhítéséért?

Karácsony, szilveszter, év végi családi vacsorák – az ünnepek az együttlétről, a közös étkezésekről és sokszor a „kicsit mégis eszem” érzéséről szólnak.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 03.

Újévi fogadalom: hogyan fogyjon okosan? – Mit várhat reálisan a patikai készítményektől?

Az újév elején sokan tesznek fogadalmat: „Most tényleg lefogyok!” Ilyenkor gyakran előkerülnek a „csodakapszulák”, fogyasztó teák, zsírégető tabletták, gyors eredményt ígérő kúrák...

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 03.

Új év, új szokások: három apró egészségügyi változtatás, amelyet már január előtt elkezdhet

 Az egészsége szempontjából sokat számítanak azok az apró, hétköznapi változtatások, amelyeket akár már most, az ünnepek előtt el tud kezdeni – mindenféle nagy fogadalom és drasztikus diéta nélkül.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 03.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom