Barion Pixel
  

Nyújtózkodj az egészségedért!



 

 

Korábban beszéltünk arról, hogy a kötőszövet az izmainkkal ellentétben nem edzhető, de szerkezete és ezáltal funkciója is pozitívan befolyásolható: testünk felszínén, a bőr alatti kötőszövetes réteg jól edzhető hideg-meleg vizes, váltott zuhannyal, a mélyebb rétegek állapota pedig nyújtógyakorlatokkal, elongációkkal javítható.

 

Izmaink, ízületeink és szalagjaink egymástól történő távolítása nagyon jó lehetőség testünk karbantartására, fascia-hálózatunk állapotának javítására. – No, de pontosan milyen gyakorlatokat is ajánlott elvégezni?

 

„Reggelente, ébredés után, még az ágyban fekve csússzunk lejjebb, hogy a fejünk mellé emelt karunk kényelmesen elférjen. Nyújtózzunk meg lábainkkal az ágy vége felé, miközben karjainkkal is megnyújtózunk az ágytámla felé.” – ajánlja Peringer Orsolya – „Lazítsuk el a testünket, ismételjük meg a mozdulatot annyiszor, ahányszor jólesik. Ezután tegyük át a jobb bokánkat a másikon, majd forduljunk el a bal oldalunkra úgy, hogy a jobb lapockánk elemelkedjen (meg) az ágytól. Fordítsuk el az arcunkat a jobb karunk felé, hogy kissé megcsavarodjon a gerincünk. Ebben a rotált testhelyzetben maradjunk 10-20 másodpercig, majd gördüljünk vissza hanyatt fekvésbe. Ismételjük meg a gyakorlatot a másik oldalra is - bal láb átemel, jobbra fordulás, arccal a bal felkarunkba simulva csavarodás, megtartás!”

 

Ha befejeztük a reggeli nyújtózást, lassan forduljuk az oldalunkra, toljuk fel magunkat a karunkkal ülőhelyzetbe, és úgy álljunk fel gerinc- és hólyagkímélő módon.

 

Helyesen úgy kell az ágyból felkelni, hogy az oldalunkra fordulunk, azután az alul fekvő alkarunkra és könyökünkre támaszkodva feltoljuk a törzsünket, miközben a lábunkat az ágy oldalán már lelógatjuk.

Amikor nyújtott lábbal, háton fekvésből emeljük fel a törzsünket, a gerincet nagyon megterheljük, a deréktájon káros nyíró erők keletkeznek. A reggeli vizelettel teli húgyhólyagra pedig hirtelen ráterhelődik a beleink súlya, ezzel igencsak próbára téve a záróizmait.

 

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2020/08/04/nyujtozkodj-az-egeszsegedert/ 



Hasonló cikkek

Hűvös reggel, meleg délután: hogyan viseli meg a szervezetet a nagy napi hőingadozás?

Kora ősszel gyakori, hogy reggel még pulóver kell, délután pedig újra nyárias meleg van. A 10–15 °C-os napi hőingadozás nemcsak az öltözködést nehezíti meg: sokan ilyenkor fáradtabbnak, fejfájósabbnak, szédülékenyebbnek érzik magukat, másoknál torokkaparás, orrdugulás vagy rosszabb alvás jelentkezik.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 10. 05.

Megfázás vagy allergia? – 6 jel, ami segíthet megkülönböztetni őket ősszel

Ősszel könnyű összekeverni a megfázást a szezonális allergiával. Tüsszögés, orrfolyás, orrdugulás, könnyező szem vagy enyhe torokkaparás mindkettőnél előfordulhat – ráadásul szeptemberben még javában tarthat a parlagfűszezon, miközben egyre gyakoribbá válnak a felső légúti vírusfertőzések is.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 10. 05.

Őszi fáradtság vagy egyszerűen rossz alvás? – Miért lehet nehezebb a szeptemberi visszaállás?

Szeptemberben sokan érzik úgy, hogy nehezebben kelnek fel, napközben álmosabbak, romlik a koncentrációjuk, estére pedig egyszerűen „elfogy az energiájuk”. Gyakran ezt nevezzük őszi fáradtságnak – pedig sok esetben nem egyetlen ok áll a háttérben.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 10. 05.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom