Barion Pixel
  

Nyirokpangás is okozhat dagadó végtagokat



 

Az ún. nyiroködéma enyhe formája a narancsbőrre emlékeztet, és szinte csak szépészeti problémát okoz, ám súlyos esetben az életet lehetetlenné tevő un. elefantiázist eredményezhet – vezet be a limfödéma ismereteibe dr Szélessy Zsuzsanna  hematológus.

 

A nyirokkeringés szerepe

 

A nyirokkeringés fő feladata – a vénás rendszer mellett – a szövetközti folyadék elszállítása, visszajuttatása az érrendszerbe. Emellett a nyirokrendszer fontos szerepet lát el a szervezet immunvédelmében, az immunrendszer támogatásában. A nyirok folyadék a nyirokpályákon áramlik, és a nyirokutak hosszabb-rövidebb lefutás után a borsónyi-babnyi nyirokszűrő szervekbe, az ún. nyirokcsomókba nyílnak. A nyirokcsomók feladata – többek között – a nyirok szűrése és a nyirokáramba került szemcsés anyagok, baktériumok visszatartása, így a nyiroknedv a véráramba megtisztulva ér. Amennyiben a nyirokkeringésben zavar keletkezik, úgy az el nem szállított nyirok, szövet közti folyadék felgyülemlése esztétikai, illetve egészségügyi problémákat von maga után

 

Nyirokpangás a végtagdagadás hátterében

 

A nyirokrendszer működésének zavara esetén a nyiroknedv felgyülemlik a szövetek közti térben. Ekkor nyirokpangásról, azaz limfödémáról beszélünk. Jellemző tünete az egyik, vagy mindkét oldalon lévő végtagok – az ujjakat is beleértve- duzzanata, szorító érzése. Fontos megjegyezni, hogy a nyirokpangás sosem az egész testet érinti, csupán annak egy-egy részét!

Nyirokpangás kezdeti stádiumában a bőr benyomása után a „lenyomat” még hosszan látható – később már nem -, a bőr fakó színű, továbbá észrevehető hurkák jelennek meg, melyeket mélyebb ráncok határolnak. Mindezeken kívül jelzésértékű az ujjakon lévő apróbb ráncok eltűnése – mely a vizenyő nagymértékű jelenlétére utal- , valamint a bőr megvastagodása és érdessé válása. Az érintett részen a nyirokpangás miatt akár fájdalom is felléphet, aminek hatására az adott végtag mozgástartománya lecsökken.

 

Nem csak esztétikai probléma

 

A nyirokpangás, vagyis a limfödéma kezdeti stádiumában sokaknál csupán esztétikai gondot jelent, ám egy idő után egyre drasztikusabb tüneteket produkál. A korábban megduzzadt végtag az oxigénhiány miatt kiszárad, majd később rajta ekcéma, orbánc, gyulladás, cellulitisz vagy akár fekély, illetve daganat is kialakulhat. Ennek oka, hogy az adott terület különösen érzékennyé válik a fertőzésekre, ezért a terápiát érdemes mielőbb megkezdeni, hogy a nehezebben kezelhető szövődmények elkerülhetőek legyenek!



Fontos a mögöttes okok tisztázása

 

Ahhoz, hogy a limfödémát minél hatékonyabban lehessen kezelni, fontos, hogy a mögöttes okokat tisztázzuk – mondja dr. Szélessy Zsuzsanna főorvosnő, a Trombózisközpont hematológusa. Ugyanis csak az esetek igen kis százalékában veleszületett a probléma, leggyakrabban valamilyen betegség miatt alakul ki: pl.lezajlott vénagyulladás és trombózis, műtét, daganat, sugárkezelés, fertőzések, elhízás.

A diagnózis a fizikális vizsgálaton túl képalkotó vizsgálatokkal (MRI, CT), valamint Doppler ultrahanggal izotópos angiográfiával, állítható fel. Amennyiben bebizonyosodott a nyirokpangás, és tisztázottá vált a zavar oka, úgy komplex kezelés javasolt, melyhez a beteg aktív közreműködésére is szükség van.

Első az okok gyógyítása (amennyiben lehetséges), és akár ezzel egyidőben már el kell kezdeni a nyirokkeringés segítését szolgáló terápiákat is.

A kezelés fizioterápiás módszerekkel történik, azaz speciális gyógymasszázs alkalmazásával, gyógytornával, esetenként gépi kompressziós kezeléssel, továbbá kompressziós fáslik felhelyezésével. Ezek hatására a nyirokpangás, így az ödéma mértéke is csökken, a nyirok folyadék kiürül a vénákba.

Így javul a bőr és a kötőszövet oxigén ellátása. Kutatások azt igazolják, hogy a kompressziós fásli, harisnya helyes felhelyezésével és tartós alkalmazásával remek eredményeket lehet elérni, az alsó- és felsővégtagok nyirokkeringési zavarai esetén. A betegek részéről nagy türelmet és kitartást igényel, kis eredménynek is örülni kell, mert legalább a szövődményeket így el tudja kerülni.

Sajnos a betegség százszázalékosan nem gyógyítható minden esetben, de legalább kordában tartható, és a végtag funkcionálisan és esztétikailag is jobb állapotba kerül.

 

Forrás: Trombózisközpont / Galenus 


Tetszett a cikk?
 

2022. február 14.

Hasonló cikkek

Naptej, hűsítő gél, krémek… - Mit válasszunk strandoláshoz?

A nyári napsütés elmaradhatatlan része a strandolásnak és a szabadtéri programoknak. Bőrünk számára viszont egyenlő az UV-sugárzás fokozott kockázatával. A megfelelő fényvédelem és a napozás utáni bőrnyugtatás nemcsak a leégéstől, de a korai bőröregedéstől és komolyabb bőrkárosodástól is megóv.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 08. 11.

Miért érdemes görögdinnyét fogyasztani nyáron?

A nyár egyik legkedveltebb gyümölcse kétségkívül a görögdinnye. Nemcsak édes és frissítő, de számos egészségügyi előnnyel is jár a fogyasztása. De vajon mit tartalmaz pontosan ez a lédús finomság és mire érdemes odafigyelni a fogyasztásakor?

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 08. 11.

Napozás utáni bőrápolás – leégés, hűsítő krémek, otthoni SOS megoldások

A napfény jótékony hatással van hangulatunkra, D-vitamin szintünkre és általános közérzetünkre – de csak mértékkel. A túlzásba vitt napozás, az elfelejtett naptej vagy a hosszabb vízparti tartózkodás gyakran vezet leégéshez, mely nemcsak kellemetlen, de veszélyes is lehet. A bőr megfelelő utóápolása kulcsfontosságú, ha szeretnénk elkerülni a fájdalmat, a hámlást, sőt, hosszú távon a bőrkárosodást.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2025. 08. 11.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!