Barion Pixel
  

Mit tegyek, ha erős csontokat szeretnék?



 PROMÓCIÓ

 

Amióta közeleg a változókor, a barátnőim javaslatára szorgalmasan szedem a kalcium tablettákat. Azt gondoltam, hogy ezzel biztosan jót teszek a csontjaimnak. Nem szeretnék úgy járni, mint anyukám, akinek nehezen megy a mozgás és nem tud úgy játszani az unokákkal, ahogyan szeretne. Nekem nagyon fontos a mozgás, amiről idősebb koromban sem szeretnék lemondani.

 

Aztán olvastam egy cikket arról, hogy noha a kalcium fontos, de közel sem elég a csontoknak, sőt önmagában szedve még akár problémákat is okozhat a szervezet más részein, pl. az erekben. Ez megdöbbentett, ezért utána olvastam az interneten és megkérdeztem egy orvos ismerősömet is. Megtudtam, hogy a csontoknak ugyan a legfőbb építőköve a kalcium, de a kalcium nem tud hatékonyan beépülni a csontokba bizonyos vitaminok, nyomelemek nélkül.


- Szükség van D-vitaminra, mert ez segíti a kalcium felszívódását a vérbe.
- A K-vitaminnak (ezen belül elsősorban a K2-vitaminnak) pedig fontos szerepe van abban, hogy a felszívódott kalcium továbbjusson a csontokhoz és beépüljön oda.
- Meglepő módon a C-vitamin is nagyon fontos a csontoknak, ugyanis a csontot kollagénburok veszi körbe, a C-vitamin pedig segíti a kollagén képződését.
- A csontoknak a kalciumon kívül fontos alkotóeleme a magnézium is. A testünkben levő magnézium 50-60%-a a csontokban található.
- A cink és a mangán olyan nyomelemek, melyek részt vesznek a csontképződésben, így szintén hozzájárulnak az egészséges csontozat fenntartásához.

 

Kiderült számomra az is, hogy a csontjaink az életünk során folyamatos átépülésben, megújulásban vannak. Épülnek és bomlanak, kb. 10 évente a teljes csontállományunk kicserélődik. Az új, épülő csontoknak különösen fontos biztosítani azokat a tápanyagokat, amikre szükségük van, hogy ideális körülmények között tudjanak az új csontszövetek képződni.

 

Amikor ezeket megtudtam, már csak az volt a kérdés, hogy hol találok olyan komplex készítményt, amely a csontok számára fontos tápanyagokat tartalmazza. Nagyon megörültem, amikor hallottam a CalciTrio Extráról, amit a csontok multivitaminjának is neveznek. Így nem kell azzal foglalkoznom, hogy külön-külön szedjem be azokat az ásványi anyagokat, vitaminokat és nyomelemeket, amikre a csontjaimnak szüksége van.

 Mit tegyek, ha erős csontokat szeretnék?

Étrend-kiegészítő, mely nem helyettesíti a vegyes étrendet, és az egészsé­ges életmódot.
Amennyiben Ön véralvadást befo­lyásoló gyógyszert szed, a készítmény alkalmazá­sa előtt konzultáljon kezelőorvosával.

Kapható a patikákban.

Forgalmazza: Innovelle Pharma Kft., 1118 Budapest, Dayka G. u. 3.



Hasonló cikkek

Hűvös reggel, meleg délután: hogyan viseli meg a szervezetet a nagy napi hőingadozás?

Kora ősszel gyakori, hogy reggel még pulóver kell, délután pedig újra nyárias meleg van. A 10–15 °C-os napi hőingadozás nemcsak az öltözködést nehezíti meg: sokan ilyenkor fáradtabbnak, fejfájósabbnak, szédülékenyebbnek érzik magukat, másoknál torokkaparás, orrdugulás vagy rosszabb alvás jelentkezik.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 10. 05.

Megfázás vagy allergia? – 6 jel, ami segíthet megkülönböztetni őket ősszel

Ősszel könnyű összekeverni a megfázást a szezonális allergiával. Tüsszögés, orrfolyás, orrdugulás, könnyező szem vagy enyhe torokkaparás mindkettőnél előfordulhat – ráadásul szeptemberben még javában tarthat a parlagfűszezon, miközben egyre gyakoribbá válnak a felső légúti vírusfertőzések is.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 10. 05.

Őszi fáradtság vagy egyszerűen rossz alvás? – Miért lehet nehezebb a szeptemberi visszaállás?

Szeptemberben sokan érzik úgy, hogy nehezebben kelnek fel, napközben álmosabbak, romlik a koncentrációjuk, estére pedig egyszerűen „elfogy az energiájuk”. Gyakran ezt nevezzük őszi fáradtságnak – pedig sok esetben nem egyetlen ok áll a háttérben.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 10. 05.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom