Barion Pixel
  

Mindent a pulzusról!



 

„A pulzusérték az edzettségre vonatkozó, könnyen mérhető élettani paraméter. Ha a sorozatos edzések után a nyugalmi szakaszokban nemcsak visszaáll, hanem a korábbihoz képest csökkenő tendenciát mutat, akkor azt a fejlődés jelének tekintjük” – tudtam meg dr. Kovács Lászlótól. – „Mutatja az edzettségi állapot és az állóképesség javulását, nevezetesen azt, hogy nő a szívizom tömege és pumpaereje, hogy egy összehúzódással a korábbinál több vért képes kilökni, így ritkábban kell-e összehúzódnia, hogy ugyanazt a vérmennyiséget, keringési perctérfogatot biztosítsa.”  

 

Persze, nemcsak nyugalomban, hanem terhelés alatt is igaz a fenti állítás. Vagyis: ha ugyanazon terhelés egyre kisebb pulzusnövekedést okoz, és utána egyre hamarabb áll vissza a nyugalmi értékre, akkor fejlődést értünk el.

 

„Ha már a szívnél és a pulzusnál tartunk, szeretném megemlíteni az orvosi alkalmassági vizsgálat szükségességét, melyet a versenyre való nevezéskor amúgy is megkövetelnek. Legjobb azonban már azelőtt elmenni egy belgyógyászati-kardiológiai kivizsgálásra, mielőtt rászánjuk magunkat a rendszeres mozgásra, futásra.” – tanácsolja az orvos. – „A futónak és az edzőnek is biztonságot ad, ha megtörténik az egészségi állapot és a rizikótényezők (elhízás mértéke, magas vérnyomás, magas koleszterinszint, cukorbetegség stb.) felmérése, hogy az edzéstervet ennek tudatában lehessen összeállítani. Ne kockáztassunk feleslegesen!”

 

A kockázatok kapcsán a doktor megjegyezte, hogy nagyon sokan fogyasztanak koffeint vagy koffein tartalmú italokat – energiaitalt, kávét – az edzések előtt / alatt / után, hogy így csapják be szervezetüket. A koffein emeli a pulzusszámot, a vérnyomást és vízhajtó hatású. A dehidratációt is fokozza, így fogyasztásakor fokozottan ürül a szervezetből a nátrium, a kalcium, a kálium és a magnézium.

 

A kálium- és magnéziumhiány különösen érzékenyen érinti a szívet, és a koffein pulzusemelő hatásával együtt olyan súlyos ritmuszavart válthat ki, mely életveszélyes állapotot, akár szívmegállást idézhet elő.

Közben persze látni kell azt is, hogy az izzadás is folyadék- és elektrolitvesztéssel jár. Így az előbb felsoroltak – összeadódva - az elektrolit háztartás felborulásához vezethet. A versenyeken, sportpályákon előforduló rosszullétek, hirtelen (és megmagyarázhatatlan, szervi baj nélküli) halálesetek hátterében bizonyára ez az egyik kiváltó tényező.

 

 

A  cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://www.fmc.hu/2020/01/20/mindent-a-pulzusrol/

 



Hasonló cikkek

Hűvös reggel, meleg délután: hogyan viseli meg a szervezetet a nagy napi hőingadozás?

Kora ősszel gyakori, hogy reggel még pulóver kell, délután pedig újra nyárias meleg van. A 10–15 °C-os napi hőingadozás nemcsak az öltözködést nehezíti meg: sokan ilyenkor fáradtabbnak, fejfájósabbnak, szédülékenyebbnek érzik magukat, másoknál torokkaparás, orrdugulás vagy rosszabb alvás jelentkezik.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 10. 05.

Megfázás vagy allergia? – 6 jel, ami segíthet megkülönböztetni őket ősszel

Ősszel könnyű összekeverni a megfázást a szezonális allergiával. Tüsszögés, orrfolyás, orrdugulás, könnyező szem vagy enyhe torokkaparás mindkettőnél előfordulhat – ráadásul szeptemberben még javában tarthat a parlagfűszezon, miközben egyre gyakoribbá válnak a felső légúti vírusfertőzések is.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 10. 05.

Őszi fáradtság vagy egyszerűen rossz alvás? – Miért lehet nehezebb a szeptemberi visszaállás?

Szeptemberben sokan érzik úgy, hogy nehezebben kelnek fel, napközben álmosabbak, romlik a koncentrációjuk, estére pedig egyszerűen „elfogy az energiájuk”. Gyakran ezt nevezzük őszi fáradtságnak – pedig sok esetben nem egyetlen ok áll a háttérben.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 10. 05.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom