Barion Pixel
  

Minden ötödik gyógyult termel elegendő ellenanyagot



 

 

A rektorhelyettes szerint az ellenanyag néhány hónapon keresztül megtalálható a betegségen átesettek szervezetében, így a várplazmájuk felhasználható az úgynevezett plazmaterápiához. Minden beteg jobban lett, aki eddig plazmát kapott, s a javulás – a gyulladásos panaszok csökkenése – már másnap jelentkezett.

 

Sőt, ha a terápiát időben végezték el, akkor ez elegendő volt ahhoz, hogy túléljék a betegséget. A plazma – fagyasztva – néhány hónapig eltartható készítmény; az orvosok most az első hullám idején levett plazmákat használják fel, de ezen a héten kezdődik az új vérplazmák begyűjtése.

 

Lacza Zsombor szerint egy betegtől egy és három egység közötti vérplazmát tudnak levenni, s körülbelül ennyi kell a terápiához is, tehát egy donor egy betegen tud segíteni. Szólt arról is, hogy a magyar kutatók jelenleg azon dolgoznak, hogy a vérplazmában található hasznos molekulákból egy koncentrátumot készítsenek és így gyógyszert állítsanak elő, de ennek az átfutási ideje 1-3 év között van.

 

(PatikaMagazin)


Tetszett a cikk?
 

2020. szeptember 26.

Hasonló cikkek

Gyomorégés és reflux az ünnepi ételek után – mit tehet a panaszok enyhítéséért?

Karácsony, szilveszter, év végi családi vacsorák – az ünnepek az együttlétről, a közös étkezésekről és sokszor a „kicsit mégis eszem” érzéséről szólnak.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 03.

Újévi fogadalom: hogyan fogyjon okosan? – Mit várhat reálisan a patikai készítményektől?

Az újév elején sokan tesznek fogadalmat: „Most tényleg lefogyok!” Ilyenkor gyakran előkerülnek a „csodakapszulák”, fogyasztó teák, zsírégető tabletták, gyors eredményt ígérő kúrák...

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 03.

Új év, új szokások: három apró egészségügyi változtatás, amelyet már január előtt elkezdhet

 Az egészsége szempontjából sokat számítanak azok az apró, hétköznapi változtatások, amelyeket akár már most, az ünnepek előtt el tud kezdeni – mindenféle nagy fogadalom és drasztikus diéta nélkül.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 03.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom