Barion Pixel
  

Miért fontos, hogy jó állapotban legyen a kötőszövet?



 

 

Az orvos- és sporttudomány fejlődésének és a téma iránt elkötelezett szakembereknek köszönhetően egyre több helyen olvashatunk, s napról napra többet tudhatunk meg a testünket belülről borító hálózatos szervrendszerről, a fasciarendszerről.

 

A kötőszövetek beburkolják izmainkat, a belső szerveinket, s hártyákat, szalagokat, tartóelemeket hoznak létre testünk minden részében. A kötőszövetről mára bebizonyosodott, hogy egy önálló szervrendszerként tekinthetünk rá és nagyon nagy szerepe van izmaink optimális működésében, a megfelelő ideg-izom kontroll kialakításában, belső szerveink rögzítésében.

 

„Ha kötőszöveteink jó állapotúak, akkor testünk működése is optimálisabb. Ha gyengék, lazák vagy túlságosan feszesek, merevek, akkor alapvetően rontják izmaink működését, s kényelmetlen tüneteket okoznak, melyek akár súlyos problémákhoz is vezethetnek.” – tudtam meg Peringer Orsolyától.

 

Az intim medical specialistaként dolgozó fehérvári szakember elmondta:

 

A kötőszövet az izmainkkal ellentétben nem edzhető.

De szerkezete és ezáltal funkciója is pozitívan befolyásolható: testünk felszínén, a bőr alatti kötőszövetes réteg jól stimulálható hideg-meleg vizes, váltott zuhannyal, a mélyebb rétegek állapota pedig nyújtógyakorlatokkal, elongációkkal javítható.

 

Izmaink és kötőszöveteink állapota ún. SMR hengerrel is javítható. Az SMR jelentése: self-myofascial release, vagyis izompólya- vagy kötőszöveti önmasszázs. A hengerrel történő speciális gyakorlatok végzése segít az izmok regenerációjában, növeli a testmozgás hatékonyságát, megelőzheti az izomsérüléseket. A rendszeresen végzett SMR hengeres önmasszázs ezen kívül oldja a stressz által kiváltott izomfeszüléseket, kimasszírozza a fájdalmas, befeszült izomcsomókat.

 

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2020/06/02/miert-fontos-hogy-jo-allapotban-legyen-a-kotoszovet/



Hasonló cikkek

Hűvös reggel, meleg délután: hogyan viseli meg a szervezetet a nagy napi hőingadozás?

Kora ősszel gyakori, hogy reggel még pulóver kell, délután pedig újra nyárias meleg van. A 10–15 °C-os napi hőingadozás nemcsak az öltözködést nehezíti meg: sokan ilyenkor fáradtabbnak, fejfájósabbnak, szédülékenyebbnek érzik magukat, másoknál torokkaparás, orrdugulás vagy rosszabb alvás jelentkezik.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 10. 05.

Megfázás vagy allergia? – 6 jel, ami segíthet megkülönböztetni őket ősszel

Ősszel könnyű összekeverni a megfázást a szezonális allergiával. Tüsszögés, orrfolyás, orrdugulás, könnyező szem vagy enyhe torokkaparás mindkettőnél előfordulhat – ráadásul szeptemberben még javában tarthat a parlagfűszezon, miközben egyre gyakoribbá válnak a felső légúti vírusfertőzések is.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 10. 05.

Őszi fáradtság vagy egyszerűen rossz alvás? – Miért lehet nehezebb a szeptemberi visszaállás?

Szeptemberben sokan érzik úgy, hogy nehezebben kelnek fel, napközben álmosabbak, romlik a koncentrációjuk, estére pedig egyszerűen „elfogy az energiájuk”. Gyakran ezt nevezzük őszi fáradtságnak – pedig sok esetben nem egyetlen ok áll a háttérben.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 10. 05.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom