
Gyomorégés és reflux az ünnepi ételek után – mit tehet a panaszok enyhítéséért?
Karácsony, szilveszter, év végi családi vacsorák – az ünnepek az együttlétről, a közös étkezésekről és sokszor a „kicsit mégis eszem” érzéséről szólnak.
Olykor mindenkivel megesik, hogy nem jut eszébe egy név, egy telefonszám, illetve az, hogy hová is tette a kocsi kulcsot. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája szerint, ha ez túl gyakran megismétlődik, akkor könnyen lehet, hogy memóriagondjai hátterében magas vérnyomás áll.
45 év felett a kezeletlen magas vérnyomás memóriaproblémákhoz vezethet – állítja egy friss tanulmány. A kutatás szerint ez leginkább a diasztolés érték kiugrásának tudható be, hiszen ennek minden 10 pontos növekedése 7 százalékkal megnöveli a kognitív problémák kialakulását. Természetesen az eredményeket több tényező is befolyásolja, mint például az illető életkora, iskolázottsága, koleszterinszintje, dohányzik-e, illetve egyéb betegségei (pl. cukorbetegség).
Dr. Kapocsi Judit azonban hozzáteszi, nem csak a diasztolés, hanem az agyi kiserek károsítása révén a szisztolés vérnyomás emelkedés is memóriazavarokhoz vezethet. Így tehát, hogy elkerülhető legyen később a demencia – melynek a memóriazavarok az előfutára lehet – elengedhetetlen a vérnyomás normalizálása.
„A tartós vérnyomás emelkedés az ér belső felszínén első lépésben egészen apró sérüléseket eredményez. Ez egy idő után oda vezet, hogy fokozódik az ér-összehúzódást eredményező anyagok termelődése, melynek hatására az ér belső felszínén egyenetlenség jön létre, ami kis vérrögök képződéséhez, illetve az érfal meszesedéséhez vezethet.” – magyarázza dr. Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája.
Természetesen ez a test bármely részén bekövetkezhet, viszont amennyiben az agy erei sérülnek, úgy az nem jut elegendő energiához és oxigénhez. Ennek hatására az ott lévő sejtek károsodnak, rosszabb esetben elhalnak, és ez úgynevezett vaszkulásris demenciához vezethet, mely megmutatkozhat memóriazavarban, koncentrációs-koordinációs- illetve kommunikációs nehézségekben.
Dr. Kapocsi Judit szerint előfordulhat, hogy az agyban visszavonhatatlan nyomokat hagyó sérülés következik be, de az esetek egy részében a kitartó gyógytorna, beszéd-gyakorlás stb. jelentős javuláshoz vezethet, mint ahogy a vérnyomás, vérzsírok, vércukor hatékony kontrollja a rosszabbodást megállítja, gátolja.
Éppen ezért, ha el szeretné kerülni a nagyobb fokú szellemi leépülést, úgy a megfelelő életmód mellett gyógyszeres kezelés is szükséges, melynek adagolásáról a kezelőorvos dönt. Fontos megemlíteni, hogy a vérnyomáscsökkentő gyógyszer szükséges dózisa időről időre változhat, így a rendszeres kontroll az alul-és a túlkezelés elkerülése érdekében elengedhetetlen!
Forrás: Trombózisközpont / PatikaMagazin

Karácsony, szilveszter, év végi családi vacsorák – az ünnepek az együttlétről, a közös étkezésekről és sokszor a „kicsit mégis eszem” érzéséről szólnak.

Az újév elején sokan tesznek fogadalmat: „Most tényleg lefogyok!” Ilyenkor gyakran előkerülnek a „csodakapszulák”, fogyasztó teák, zsírégető tabletták, gyors eredményt ígérő kúrák...

Az egészsége szempontjából sokat számítanak azok az apró, hétköznapi változtatások, amelyeket akár már most, az ünnepek előtt el tud kezdeni – mindenféle nagy fogadalom és drasztikus diéta nélkül.