A licsi (kínaiul: 荔枝, lìzhī) Délkelet-Ázsiában őshonos, Dél-Kínában több, mint ezer éve termesztik. A feljegyzések szerint már i.e. 200-ban fogyasztott szárított licsit Kao Tsu kínai császár. 60 évvel később Wu Ti már foglalkozott a telepítésével. A nagy kínai költő, Su Tung-po arról írt, hogy a kantoni száműzetése alatt hogyan enyhíti szomjúságát e gyümölcs. Ő napi 300 licsi evésére korlátozta magát, de állítása szerint voltak, akik naponta 1000 darabot is megettek belőle.
A következő emlék arról szól, hogy Li Longjj császár (685-762) mellékfelesége, Yang Yuhuan is rendkívüli módon szerette ezt a gyümölcsöt, amit császári futárszolgálat juttatott el hozzá – pontosabban a fővárosba – Kína déli részéről. (Mivel ott termett…) Állítólag éjjel-nappal váltották egymást a lovak, hogy Guangdongból (vagy a mai Szecsuan tartományból) indulva még épségben megérkezzen az étek, hiszen gyorsan romlik.
Éppen ezért mindig figyeljünk arra, hogy mennyire kemény a licsi, amit meg szeretnénk vásárolni? Ha nagyon puha, picit „löttyedt”, akkor túlérett, vagyis sokáig nem tudjuk majd eltartani. Válasszunk keményebbet! A héja legyen rózsaszínes-pirosas árnyalatú, akkor optimális az érése, az illata pedig hasonlítson egy virághoz.
Hazatérve azonnal tegyük be a hűtőbe, hogy ne veszítsen a zamatából. Kb egy hétig tarthatjuk el a „hűvösben”. Ha exportra szánják, akkor kénes kezeléssel hosszabbítják meg az eltarthatóságát.
A licsi nagyon elterjedt – és kedvelt – gyümölcs Indiában, Vietnám északi részén, a Fülöp-szigeteken, Latin-Amerikában, Ausztráliában, Új-Zélandon is. Az első nyugati feljegyzés e növényről egy híres francia felfedezőhöz Pierre Sonnerat-hoz fűződik (1748-1814). A természettudós kínai útjáról hazatérve publikált elsőként róla. A Réunion szigeten 1764-ben kezdték meg a termesztését Joseph-François Charpentier de Cossigny de Palma-nak köszönhetően. Innen vette át az „ötletet” Madagaszkár is, mely fő termelővé vált.
A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:
https://fmc.hu/2019/05/13/kicsi-kinai-uzeni-fogyni-kicsi-licsivel/
Télen sokan tapasztalnak „felfázásnak” nevezett panaszokat, például gyakori vizelési ingert, csípő érzést, alhasi diszkomfortot. Fontos tudni, hogy a köznyelvi „felfázás” valójában legtöbbször húgyúti irritációt vagy húgyúti fertőzést (hólyaghurutot/cisztitiszt) jelent.
Az ajakherpesz – más néven „lázhólyag” – egy nagyon gyakori, visszatérő, vírusos bőrelváltozás az ajkakon vagy azok környékén. Legtöbbször a herpes simplex vírus 1-es típusa (HSV-1) okozza, amely a szervezetben „lappangva” megmarad, és bizonyos helyzetekben újra aktiválódhat.
Az allergiaszezon sokaknál már a „klasszikus” tavaszi időszak előtt elindul: enyhébb telek, szeles napok, korai virágzás és a beltéri allergének (poratka, penész) felerősödése miatt előfordulhat, hogy már tél végén vagy kora tavasszal jelentkeznek a tünetek. A jó hír: ha időben felismeri a jeleket, és jól időzíti a kezelést, a panaszok gyakran jelentősen enyhíthetők, és a szezon kevésbé „húzós”.
