Barion Pixel
  

Ismeretlen eredetű tüdőfibrózis



 

 

A kór kialakulásának az oka eddig ismeretlen, de kezeléssel enyhíthetők a tünetek, és a légzésfunkció romlását is lassítani lehet. 

 

Az egészséges tüdőszövet ruganyos és gumis. A tüdő falán elhelyezkedő léghólyagokban futó kis erek biztosítják a szervezetben a gázcserét, vagyis az oxigén eljutását a sejtekhez és a szén-dioxid kijutását a szövetekből. Az IPF kialakulása esetén a tüdőszövet megvastagszik, megmerevedik, és végül hegesedni kezd, amely a légzésfunkció folyamatos és visszafordíthatatlan romlásához vezet.

 

Amikor gyanakodnunk kell

 

A betegség kialakulására számos tünet figyelmeztet: többek között a nehézlégzés, a légszomj, a szárazköhögés, a folyamatos fogyás, a rossz közérzet, az izom- és ízületi fájdalmak, valamit szemmel is látható jele az ujjak végeinek kiszélesedése (ún. dobverőujjak). Az egyre romló oxigénellátás miatt az idő múlásával a panaszok is megsokszorozódnak, amelyek a megszokott életvitel folytatásában akadályozzák a betegeket.

A kór időben való felismerését megnehezíti, hogy a tünetei nagyrészt megegyeznek bármelyik másik tüdőbetegedésével, ezért sokszor 1-2 évig is eltarthat, amíg diagnosztizálják. A betegség pontos beazonosítását mellkasi röntgen, CT, vérvizsgálat, és különböző terheléses és tüdőfunkciós vizsgálatok, illetve tüdőbiopszia (tüdőszövet diagnosztika) segíti.

 

Minél korábbi kezelést!

 

A korai diagnózis és a kezelések mielőbbi megkezdése jelentősen javíthatja a betegség kimenetelét, a beteg életkilátásait és életminőségét. A betegség korai kezelésével sikeresebben elnyújtható az állapotromlás folyamata, így a betegek túlélési ideje meghosszabbodik. A kór súlyosbodása által a betegeknek egyre nagyobb gondot okoznak az olyan hétköznapi tevékenységek, mint a séta, a lépcsőzés, vagy akár az öltözés. Előrehaladott állapotban a betegek csak oxigénpalackkal tudnak lélegezni, amely szintén megnehezíti a legegyszerűbb, hétköznapi dolgok elvégzését is.

 

Visszafordítani nem lehet, de kezelni igen

 

A betegség kortól, nemtől függetlenül bárkinél kialakulhat, azonban a hátterében meghúzódó okokra mindeddig nem derült fény. Idiopátiás tüdőfibrózis esetén végső megoldás a tüdőtranszplantáció lehet, de erre kevesen alkalmasak. A kór lefolyását megállítani és visszafordítani nem lehet, azonban ma már léteznek olyan – Magyarországon is elérhető – gyógyszerek, amelyek lassítják a betegség progresszióját, akár 50%-ban csökkentve a légzésfunkciók romlásának éves ütemét.

A tünetek enyhülése által újra lehetővé válik olyan mindennapi tevékenységek elvégzése, mint a bevásárlás, főzés, vagy rövid kirándulás. A gyógyszeres kezelések mellett az oxigénterápia és a légzőszervi rehabilitáció is megkönnyítheti a betegséggel való együttélést.

 

 

(Fotó: PatikaMagazin)


Tetszett a cikk?
 

2018. október 24.

Hasonló cikkek

Gyomorégés és reflux az ünnepi ételek után – mit tehet a panaszok enyhítéséért?

Karácsony, szilveszter, év végi családi vacsorák – az ünnepek az együttlétről, a közös étkezésekről és sokszor a „kicsit mégis eszem” érzéséről szólnak.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 03.

Újévi fogadalom: hogyan fogyjon okosan? – Mit várhat reálisan a patikai készítményektől?

Az újév elején sokan tesznek fogadalmat: „Most tényleg lefogyok!” Ilyenkor gyakran előkerülnek a „csodakapszulák”, fogyasztó teák, zsírégető tabletták, gyors eredményt ígérő kúrák...

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 03.

Új év, új szokások: három apró egészségügyi változtatás, amelyet már január előtt elkezdhet

 Az egészsége szempontjából sokat számítanak azok az apró, hétköznapi változtatások, amelyeket akár már most, az ünnepek előtt el tud kezdeni – mindenféle nagy fogadalom és drasztikus diéta nélkül.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 03.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom