Barion Pixel
  

5 tanács, amit minden pollenallergiásnak érdemes megfogadnia



 

Figyelje az időjárás jelentést!

Az alábbi javaslatok betartását azoknak is érdemes megfontolni, akik úgy érzik, hogy a megfelelő kezeléssel, gyógyszerekkel felszerelkezve, felkészülten várják az allergén növény virágzásának idejét. Bizonyos praktikák valóban sokat segíthetnek a tünetek csökkentésében – mondja dr. Potecz Györgyi, a Budai Allergiaközpont orvosa. A legfontosabb, hogy a lehető legkisebbre csökkentsük a beteg szervezetét érő allergénterhelést. Ebben sokat segíthet, ha száraz, meleg, vagy szeles időben nem tervez szabadtéri programokat, mert a pollenterhelés ilyenkor a legmagasabb. Javasolt folyamatosan követni az aktuális pollenjelentést és annak megfelelően tervezni a szabadidős tevékenységeket.

 

Gyakori mosás, takarítás, pollenmentesítés

A tüneteket okozó pollenek napközben a ruhán, cipőn is megtapadnak, így a lakásba jutva nem meglepő, ha csukott ablakok mellett is jelentkeznek a tünetek. Allergiások számára javasolt hazaérkezés után átöltözni, a ruhákat lecserélni, a cipőket nedves ruhával áttörölni. A ruhákat, ágyneműt gyakrabban szükséges lecserélni. Az is fontos, hogy mosás után ne a szabadban teregessünk, mert a nedves ruhák szintén pollenfogóként működnek majd, és száradás után tetemes mennyiségű allergént juttathatunk velük a lakásba.

 

Válasszon kímélő sampont, napi használatra!

A pollenek számára nemcsak a ruháink, vagy a cipőnk biztosít alkalmas környezetet, de a hajunk és a bőrünk is remek felület arra, hogy rajtuk megtapadva folyamatos tüsszögésre kényszerítsenek. Pollenszezonban érdemes minden este, vagy délután alaposan lezuhanyozni és naponta hajat mosni. Ezzel megelőzhetjük azt is, hogy a hajunkra tapadt polleneket az éjszaka folyamán belélegezzük.

 

Ne reggel szellőztessen!

A nyári melegben azt is érdemes megfontolni, hogy milyen időpontban nyitunk ablakot a lakásban. „Szellőztetni késő estétől  hajnalig, valamint eső alatt és utána célszerű. A pollenszórást és a pollenek távolba jutását leginkább a szél sebessége befolyásolja, ezért szeles időben ne szellőztessünk és lehetőleg tartósan ne legyünk ilyenkor a szabadban”-tanácsolja dr. Potecz Györgyi.

 

Sport, kertészkedés védőfelszerelésben!

A pollenek a bőr, a haj és a ruházat mellett a szemben is könnyen megtapadnak, nem ritka, hogy így okoznak tüneteket, például vörös szemek, vagy allergiás kötőhártya-gyulladás formájában. A szabadban tartózkodás során ezért mindig viseljünk napszemüveget, ez segíthet csökkenteni a szembe jutó pollenek számát. Fűnyírás, vagy sportolás (futás, biciklizés) közben pedig patikából beszerezhető pollenszűrős szájmaszk segíthet elkerülni a pollenek belélegzését.

 

(Forrás: Galenus)


Tetszett a cikk?
 

2019. június 24.

Hasonló cikkek

Gyomorégés és reflux az ünnepi ételek után – mit tehet a panaszok enyhítéséért?

Karácsony, szilveszter, év végi családi vacsorák – az ünnepek az együttlétről, a közös étkezésekről és sokszor a „kicsit mégis eszem” érzéséről szólnak.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 03.

Újévi fogadalom: hogyan fogyjon okosan? – Mit várhat reálisan a patikai készítményektől?

Az újév elején sokan tesznek fogadalmat: „Most tényleg lefogyok!” Ilyenkor gyakran előkerülnek a „csodakapszulák”, fogyasztó teák, zsírégető tabletták, gyors eredményt ígérő kúrák...

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 03.

Új év, új szokások: három apró egészségügyi változtatás, amelyet már január előtt elkezdhet

 Az egészsége szempontjából sokat számítanak azok az apró, hétköznapi változtatások, amelyeket akár már most, az ünnepek előtt el tud kezdeni – mindenféle nagy fogadalom és drasztikus diéta nélkül.

 

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 01. 03.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom