Barion Pixel
  

Hogyan használjuk a bojtorjánt, ha gyógyulni vágyunk?



 

Az „Arctium lappa” gyógyító erejét az alábbi esetekben használhatjuk fel (többek között): anorexia, bakteriális fertőzések, bélflóra helyreállítása, bőrproblémák (gyulladások), ekcéma, emésztési zavarok, fertőtlenítés, fogyókúra, fertőzések, gyulladások, hasmenés, húgyúti fertőzések, immunerősítés, magas vércukorszint, magas vérnyomás, megfázás, méregtelenítés, pattanások, puffadás, pikkelysömör, ráncosodás, sebgyógyítás, székrekedés, torokfájás.

A bojtorjánnak főként a gyökerét gyűjtik be gyógyászati célokra (bár a magja és a levele is gyógyhatású). A vércukorszint csökkentésére, epekőhajtásra, köszvény ellen, húgykőoldásra, vizelethajtásra, a veseműködés csökkentésére segítséget kérhetünk a belőle készült főzettől, melyet 1-3 gramm (2-3 evőkanál) növényből (frissen szedett vagy szárított) és fél liter vízből áll. Főzzük negyed órán át, majd szűrjük le! Fontos, hogy ne egyszerre igyuk meg, hanem naponta háromszor fogyasszunk belőle! Íze hasonlatos a zeller gyökeréhez.

 

Ha tinktúrára vágyunk, akkor szem előtt kell tartani, hogy csak fél-egy teáskanálnyit fogyasszunk belőle - naponta legfeljebb háromszor. A tinktúrák általában úgy készülnek, hogy a növényi részeket összeaprítjuk (például botmixerrel) és tömény (96 %-os, gyógyszertárban kapható) tömény (vagy 1/3 rész vízzel higított) alkoholban (esetleg vodkában) áztatjuk. Az áztatás többnyire 10-30 fok közötti hőmérsékleten történik 6-8 napon át – vagy még tovább, az adott növénytől függően.

 

Ezt követően kell átszűrni a folyadékot, míg áttetszővé nem válik. A végeredményt érdemes mindig kisebb üvegekbe tölteni, mivel nagyon kis mennyiséget szokás felhasználni belőle alkalmanként.

 

Hogyan használjuk a bojtorjánt, ha gyógyulni vágyunk?

 
 

Ha a bojtorjánt külsőleg akarjuk alkalmazni, akkor 100 gr növény főzzünk fel 1 liter vízzel és addig forraljuk, amíg el nem párolog a víz kétharmada. A maradékkal gargalizáljunk naponta ötször-hatszor, ha fáj a torkunk, vagy légzőszervi betegség gyötör.

 

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://www.fmc.hu/2020/03/17/hogyan-hasznaljuk-a-bojtorjant-ha-gyogyulni-vagyunk/



Hasonló cikkek

Hűvös reggel, meleg délután: hogyan viseli meg a szervezetet a nagy napi hőingadozás?

Kora ősszel gyakori, hogy reggel még pulóver kell, délután pedig újra nyárias meleg van. A 10–15 °C-os napi hőingadozás nemcsak az öltözködést nehezíti meg: sokan ilyenkor fáradtabbnak, fejfájósabbnak, szédülékenyebbnek érzik magukat, másoknál torokkaparás, orrdugulás vagy rosszabb alvás jelentkezik.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 10. 05.

Megfázás vagy allergia? – 6 jel, ami segíthet megkülönböztetni őket ősszel

Ősszel könnyű összekeverni a megfázást a szezonális allergiával. Tüsszögés, orrfolyás, orrdugulás, könnyező szem vagy enyhe torokkaparás mindkettőnél előfordulhat – ráadásul szeptemberben még javában tarthat a parlagfűszezon, miközben egyre gyakoribbá válnak a felső légúti vírusfertőzések is.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 10. 05.

Őszi fáradtság vagy egyszerűen rossz alvás? – Miért lehet nehezebb a szeptemberi visszaállás?

Szeptemberben sokan érzik úgy, hogy nehezebben kelnek fel, napközben álmosabbak, romlik a koncentrációjuk, estére pedig egyszerűen „elfogy az energiájuk”. Gyakran ezt nevezzük őszi fáradtságnak – pedig sok esetben nem egyetlen ok áll a háttérben.

TOVÁBB A CIKKHEZ
2026. 10. 05.

Értesüljön elsőként újdonságainkról és havi kedvezményeinkről!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben    Elfogadom